A kommunalka – a közös lakás – Szentpétervár legjellegzetesebb lakhatási formája: a forradalom után a fényűző bérházak városa volt az első, amelyet „sűrítettek”, és még ma is lassabban „ritkítják”, mint bárhol máshol. A városközpont ünnepélyes homlokzatai mögött öt-, tíz-, sőt húszszobás lakások rejlenek, ahol egyetlen közös konyha van – nem múzeumi relikvia, hanem több ezer lakos mindennapi életének színtere. Íme, honnan erednek a kommunalkák, milyen egy valódi, és hogyan tekinthet be egy látogató anélkül, hogy átlépné mások határait.
Honnan erednek?
A forradalom előtt Szentpétervár központját jövedelemházakkal építették be: tehetős családok hatalmas, tíz-tizenöt szobás lakásokat béreltek – dolgozószobákkal, cselédlakásokkal és egymásba nyíló szobák sorával. 1917 után ezek a lakások „sűrítésre” kerültek: egy család egy szobát kapott, a konyhát és a fürdőszobát pedig közösen használták. Így született meg az a műfaj, amelyben a város fele felnőtt – és Szentpétervár irodalmának, filmművészetének jó fele is.
Milyen egy valódi?
- a folyosó – hosszú és félhomályos, egykori szobasorok szelleme; a falak mentén biciklik, sílécek és minden korból származó szekrények sorakoznak;
- a konyha – a fő közös tér: több tűzhely és asztal, családonként egy-egy, a falra tűzött takarítási beosztás;
- a jellegzetes részletek: több csengő a bejáratnál (családonként egy), sorba rendezett villanyórák, stukkós mennyezet a szabadon futó vezetékek fölött;
- és a magasság: négyméteres mennyezetek és palotaméretű ablakok emlékeztetnek arra, milyen életre építették mindezt.
